Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


02. rész

Napelem = ingyen áram! De tényleg?! Vegyük sorra azokat a kérdéseket amelyek felvetődnek a témával kapcsolatban. Maga a napelemes technológia az 1950-es évek óta létező alternatív energiaforrás. A sorba kötött nagy tisztaságú szilícium lapok félvezető tulajdonságát felhasználva állítanak elő elektromos energiát, amiből jelenleg két féle technológia létezik: a mono- és a polikristályos. Nézzük is meg mi a különbség a két féle módszer között.  A cellák ezen megkülönböztetése a gyártási eljárásban keresendő és ezen belül is a szilícium tömbök előállításában. A monokristályos szilíciumot elektromos térben húzzák hengerré és az egész egy tömbbe dermed meg, innen ered a mono, vagyis „egy” kristályos elnevezés. A másik polikristályos cellákat négyzet alapú tömbökbe öntik, így a szilícium több kristályban dermed meg, ezért nevezik poli, vagy „több” kristályosnak. De akkor melyiket is válassza az ember? Magán a gyártási eljáráson kívül a mindennapi gyakorlatban nincs akkora különbség a két technológia között mint azt oly sokan hangoztatják, hiszen minkét esetben ugyanaz a szilícium ami a félvezető réteget szolgáltatja. Mégis van néhány különbség, forró égövben a monokristályos egységek valamivel (elhanyagolhatóan) jobban teljesítenek, míg az északi hidegebb övben a polikristályos modulok (szintén elhanyagolhatóan) teljesítenek valamivel jobban. Közép-Európában gyakorlatilag azonos mennyiségű elektromos áramot lehet megtermelni ugyanannyi összteljesítmény esetén. Így leginkább gyártó, az ár, a beszerlehetőség mentén szokás választani ezek közül.

  

Hazánk mapsütéses óráinak száma: 1900-2200 óra/év-re tehető. A napsugárzásból nyerhető, vízszintes felületre érkező energia mennyisége 1000-1300 kWh/m2 évente, ami komoly lehetőséget hordoz magában. Itt jegyezném meg, hogy a  szerkezet nem tévesztendő össze a már korábban említett napkollektorokkal, hiszen azok hőenergiát termelnek. Az előállított egyenáramot (!) inverter segítségével tudjuk a háztartás számára is felhasználható váltóárammá alakítani. Ezen a téren is nagy eltérést mutatnak a gyártók, mind kivitel mind teljesítmény termén. A legelterjedtebb inverterek az úgynevezett „visszatáplálós” elven működnek, vagyis az ember szerződik az elektromos szolgáltatóval (esetünkben E-ON), akik felszerelnek egy oda-vissza pörgő mérőórát és a háztartás az elfogyasztott és megtermelt mennyiség közti különbséget fizeti. Vagy van a másik a „letárolós” megoldás, amikor egy akkumulátor állomást alakítunk ki és ebben tároljuk a megtermelt áramot és amikor szükség van rá akkor felhasználjuk, tekinthető akár egy szünet mentes tápnak is. Mindkét lehetőségnek vannak hátulütői, a visszatáplálós rendszer esetében szerződni kell a szolgáltatóval, ami minden bizonnyal nem olyan egyszerű napjaink horror filmbe illő ügyintési procedúrái közepette (vagy inkább kabaré), viszont ha ezeken túl vagyunk akkor különösebben nincs több dolgunk. A másik, vagyis letárolós lehetőségben viszont az a nehézség, hogy ki kell építeni egy akkumulátor állomást ami nem kis költségvonzattal jár, ezen felül sok helyet foglalnak és nem igazán környezet barát, ha már zöldenergiáról beszélünk. Viszont kevesebb az utána járás.

 

Beszéljün kicsit az árakró. Ahogy nézegettem ebben az esetben mélyebben a pénztárcájába kell nyúlni annak aki belefog egy ilyen projektbe. kW-nként kb 800.000-1.000.000-s befektetés, mire az ember beszerez olyan komponenseket amiket a szolgáltató is gond nélkül elfogad. Ezt kombinálva a megtérülési idővel és egy átlagos háztartás összfogyasztásával, elég sok kb 8-10 éves rátával kell számolni, ami tényleg nem kevés, viszont azt is be kell látni, hogy ez a jövő. Élettartamukat tekintve a panelek kb 20 évente veszítenek 10%-ot a teljesítményükből, persze ez függ a gyártótól, a felhasznált anyagok tisztaságától és még sok más tényezőtől. Végül néhány pozitív szempont ami még barátságosabbá teheti ezt a megoldást. 1. 30-40 éves energiatermelő képesség, akár 25-év garancia. 2. Nem bocsát ki semmiféle környezetszennyező anyagot. 3. Nem igényel karbantartást, hiszen a napelem nem tartalmaz mozgó alkatrészt. 4. Ellentétben a fosszilis tüzelőanyag használatával, ez anyagilag is megtérül. 5. Növeli az ingatlan értékét. 6.Nem ad zavaró hangot.